Skip to main content

Fogd össze a szárnyaim, így nem tudok elrepülni (HU)

 Tab & Anitek


Igen, tudom. Nagyon gyenge a fordítás és magyarul nem igazán hangzik olyan szépen, mint az erdeti szövegben.

De mi fog most következni? Miről fogok néhány szót ejteni?

A mai blogbejegyzés címe akár lehetne egy kellemes költői kép is egy szép magyar versből, azonban erről korán sincs szó.

Hiszen az idézet nem mástól származik, mint Tab-tól. Na, nem. Itt szó sem lehet a billentyűzet egyik fontos résztvevőjéről.

Tab a véleményem szerint egy nagyon kevesek által (a bolygó teljes lakosságához képest) ismert rapper, szövegíró és a Tab&Anitek formációnak a tagja. Azonban mindezt sajnos csak és kizárólag múlt időben tudjuk használni, ugyanis a kettejük útja egy jó ideje különvált. Sőt, tudtommal Tab már egyáltalán nem aktív.

A Tab & Anitek nevű csapatot korábban a Jamendo-n fedeztem fel, ahol az első néhány albumot megjelentették. 

Az album publikálása, aminek az egyik zenéje a bejegyzés címét is ihlette, egészen 2009-re nyúlik vissza. Abban az időben a zenei ízlésem még eléggé fejlődőben volt, de ez az album szerintem egy nagyon pozitív irányba vitte el.

Alapvetően manapság (és valószínűleg korábban is, csak kevésbé tudatosan) nagyon hangulat alapján választok hallgatnivalót és az utóbbi napok hangulatát pontosan ez az album és track adta meg.

Na, nem is akarom tovább húzni a véletlen a blog-ra tévedők kíváncsiságát, jöjjön aminek jönnie kell - azaz maga az album :)

Album címe: Chasing Rabbits (az album címére kattintva eléred a Youtube-s lejátszási listát)

Megjelenés dátuma: 2009

Tracklist:

Down the Rabbit Hole

Scrapbook

Vitamin Shoppe

House of the Rising Son

Cheap Disguise

Here Comes the Rain

Charades

Last Call

Manipulated Living

Ballad of the Man that Never Made it

Elmer Fudd Theory (feat. Tone Liv)

Szerintem az album annyira jól sikerült, hogy lehetetlenség választani egyet, ami a legjobb. A másik dolog, hogy még ha lenne is olyan zene, amelyik kevésbé tetszik, már annyiszor meghallgattam és annyiszor segített, hogy már az is megtetszett. 

Azért így a végére érdemes megemlíteni, hogy Anitek - aki a kiváló alapokért felelős - továbbra is aktívan dolgozik és az alábbi linkeken elérhetőek a munkásságai. Aki egy kicsit is szereti a lo-fi-t, hip-hop-ot, instrumentális alapokat, az mindenképpen látogassa meg Anitek urat!

Bandcamp: https://anitek.bandcamp.com/

Youtube: https://www.youtube.com/channel/UCw1166oxmoB_10_8C5ZD21A

Spotify: https://open.spotify.com/artist/0Idi5CuVXznxRkxzdUtdcQ?autoplay=true

Egyébként most jut eszembe; készült még egy zseniális track Anitek és Tab közreműködésében, viszont amióta egyszer hallottam, nem találtam meg - lehet, hogy írok is Aniteknek, hogy hátha emlékszik rá!

Nos azt hiszem, hogy ennyi a 'Chasing Rabbits'-ről; Te megtalálod melyik track-ből jön az idézet? 😉

U.i.: Azt hiszem egy bocsánatkéréssel tartozom Tab felé az aktivitását illetően, ugyanis felfedeztem, hogy továbbra is hozza az albumokat, úgyhogy az ő ajánlását sem hagyhatom ki, hallgassátok meg őt is!

Tab Jamendo: https://www.jamendo.com/artist/348835/tab/albums

Viszlát ugyanitt, várlak vissza!

C.K.T.

Comments

Popular posts from this blog

Confession (EN)

                                      My confession, but I hope it's not fatal Huh. I think maybe that’s what came to my mind the first time I finished it. It wasn’t the type of feeling when you were finally over it, but when the picture came together and you dare to take a breath or remember because you held back until then. Exactly such an experience was Bander Anita's first and hopefully not the last book, Fatal Confessions ( Végzetes vallomások ). I recommend it with a calm heart, to  buy it. . On the one hand, because to quote my favorite band, "Don't just buy one, support the culture ..." ( Bëlga - Együtt vagyunk, Lajos ), and on the other hand, because it is hungarian and brilliant. But everything about the awesome author can be found at the following two links, it’s worth a visit because it shows fantastic sophistication on every social interface: BanderBook w...

A kezdet / The beginning / El inicio

  Valahol el kell kezdeni... 2020 és 2021.  Két év, amelyek csendben elúsztak mellettem és talán a világban sok más ember mellett is. Nyilvánvalóan ennek a negatívumaival és pozitívumaival együtt. Azt gondolom, hogy kellett ez a két év arra, hogy eljussak eddig a pontig, amit most Te is olvashatsz - azaz az első blogbejegyzésig. Küzdelmes volt. De egyelőre hagyjuk meg a múltat ott, ahova való, a múltban - talán később visszatérek majd rá. Inkább foglalkozzunk egy kicsit azzal, hogy mi is fog itt történni és honnan is jött ez az egész. Me, myself & Mexico.  Ebből azt gondolom, a 'Me' és a 'myself' része az, ami a legkevésbé szorul magyarázatra. Olyan blogot szeretnék létrehozni, ahol saját magamból megmutathatok valamennyit a világ felé; mindazt ami érdekel, mindazt ami foglalkoztat és mindazt ami én vagyok. Ugyanitt a saját alkotásokat is szeretném megjelentetni és eljuttatni az emberekhez - úgy vagyok vele, hogy ha már egy ember tudja értékelni, akkor már elértem a...

Mexi K.O. (EN)

&Mexico I think it’s time for me to dwell a little on the fantastic country in the blog title. Although unfortunately I’ve never been there before, I’m really looking forward to the point in my life when I’ll have the opportunity to do so (just to have some cold country mentioned, I feel the same way with Norway). If you read this, the question may arise in you; how does a Central European man warp on such? I think the answer is very simple: Internet. Now that I’ve snapped in the middle, let’s get back to the beginning a little bit. Before Mexico As incredible as it was to me before I got to know Mexico better, the country already existed, and even I did. Although I don't think it's really new to anyone who went to school. Yes, I went too. No, this wasn't the first time I've heard of Mexico. But somehow it was never in my spotlight, somehow I never felt that temperament would fit into my life, but " times are changing and I'm changing with you. " (sorr...